"See the world never before"

 

A légifotózás segítségével olyan perspektíva tárulhat elénk, amit eddig sokszor csak elképzelni tudtunk. A légi felvételek rendkívül széles körben felhasználhatóak, legyen szó ipari tevékenységekről, mező- vagy erdőgazdálkodásról, kereskedelemről, vagy éppen a családi emlékképekről. A mindennapokban azonban még nem tudott széles körben elterjedni a légifelvételek felhasználása, hiszen azok eddig csak rendkívül magas, több százezer forintos előállítási költségek mellett voltak elérhetőek. A technikai fejlődésével azonban egyre elérhetőbbé váltak azok a korábban nem ismert technikai megoldások, melyek alkalmazásával ezek a költségek a töredékükre csökkenthetők.

 

 

 


 

 

 

Vállalkozásunk küldetése,

 

 

hogy a modern technika alkalmazásával, minél szélesebb körben tegye anyagi téren is (!) elérhetővé az újszerű képi perspektívákat, legyen szó légifelvételek készítéséről vagy akciókamerák alkalmazásáról az ipari, üzleti és a magán felhasználók számára egyaránt.

 

 
A légifelvételek ipari területen történő felhasználásának bővítését tűztük ki elsődleges célként, így tevékenységünk alapvetően ipari területek, építkezések, ingatlanok, mezőgazdasági területek, erdőgazdálkodási területek felvételezésére irányul. (Emellett felkérésre természetesen vállalunk bármilyen más kereskedelmi, marketing vagy magán célú fotó és videó készítést is.)

 

 

Az akciókamerák használata felkapott, különösen az extrém sportok világában népszerű, de az internet videó megosztóin szinte minden témában találhatunk rendkívüli, újszerű felvételeket. Az akciókamerák kiskereskedelmi forgalomban elérhetők, de a minőségi, piacvezető típusok vételára túl magas ahhoz, hogy ezeket egy-két napos síelésekhez, biciklitúrákhoz beszerezzük. Vállalkozásunk mindenki számára elérhető áron biztosítja a GoPro kamerák bérlési lehetőségét, így széles kör számára elérhetővé válik egy-egy esemény újszerű, eddig el nem érhető nézőpontból való rögzítése.